mondani: — En még nem mentem férjhez és
nem is megyek.. A vége e mondatnak siró
###szomu vala, szinte zokogasba fult. Hir-
telen elfeledte eddigi tartózkodó viselkedését, a
két tenyerét a homlokára szoritotta, könyek
csordultak ki a szemébôl.
A keze utan nyultam. Lihegve, sebesen
mondtam ezt
— Es én, én... En boldog vaguok-e
Deres fövel, szomorun. Tilda, hallja, átkoztam
magât, s magárol álmodtam az egész életen..
Tiz esztendô ota. Lássa, harmincz éves vufyok
Annak nézek-e ki? A feleségemet csókoltam
és maga jutott eszembe, s elkövettemazt, h ögy
behunytam a szemem s azt képzeltem, hogy
a maga ajkát csókolom, a maga kezét fogom...
Pedig ugy gondolom, holgy szerettem a fele-
ségemet. Szerettem ugy, minz emberek
általán szokták szeretni... De magát nem igy
szerettem, Tilda... Az elsó szerelem vala a
mienk, mély és szenvedéses.. Aztén hallottam
később, h ögy maga elmegy oda vissza néha,
a hol mi laktunk, abba a kis szobába. A butorok
nem igen változtak, a levegó se uj, de mi
nem lakunk már benne. Es maga el-elmen
vissza oda... és megállt ott a kicsi szobában
és nézte a régi székeket, a régl butorokat.
A régi langot kereste-e, a régi dalt-e?... S
drágån megfizeti azt a szegény özvegyasszonyt
a ki valamikor akart bennunket kidobni havas
januárban as utczára, megfizeti, h Hergy sz apró,
roskatag pamlagon ne nyujtogassák otromba
szobaurak a lábukat, s ne lépjen oda as
sáros talpuk arra a foszlott szonyegre, ahol
valamikor mi jartunk szomoruan, szegényen,
töprengve a holnapért, — de szerettük egy¬
mást..
Halkan és sebesen mondtam mindezt. A
asszony langba borult arczczal figyelt rám. A
szeme villogott s'az ajkait összeharapta.
— Honnan tudja ezt? — mondta bosz-
szus, rekedtek hangon
Honnan? Hisz é n is eljárogatok oda..
itz a gondolatnyi illat, a mi ott marad a régi¬
violábból, a maga t’estébôl, Tilda, a keze érin-
tésének selymessége, — arz illat, a régi, körül-
szállja vén fejem... Aztán ujra álmodom a
tavaszrol, Tilda, és mindenrôl.
Csönd volt, osak a lámpa serczegése hale.
latszott. Baba, a kicsi egy sötétes zugolyban
aludgatott. Kis fejét elhajtotta vállára. Már késó
lehetett###es este, és szél járt künn 22 utczán, de
erzett idebenn is, de itt mégis meleg vala.
a lámpa långja rezzent.
Volt, volt egyszer.. Hátrahajtom fejem
a szék támlájára és merengve nézem Tildát.
Tilda, Tilda.
Fehér as arcza, as ajka remeg és kicsi
kezét ölébe ejti. Vén fejemben álmodozva, lágy
szárnyalással szállnak a gondolatok. Vágygyal
és tavaszi illattal van tele a szivem s néztem
Tildát, as ifjuságomat.
Baba neszelt a sarokban. Sirni kez-
dett halkan és félénken. Tilda az ölébe vette
és rámosolygott. Szeliden, némileg büsan.
Már késó van s nem engedem egyedül
menni sy utczán. 15yàkisérem. De talàn nem
is vágyakozik ö el innnen?
AGÖNIA. ΑΑζ·ουστοη·
Irta: SCHNITZLES ARTUR.
SZEMÉLYEK: ANATOL, Miksa, Eliz.
(Anatol szobája, mely egy ideig néptelen.
Késöbb Anatol és Miksa jönnek. Alkony.)
Igy... Tehát mégis felkisértelek
lakasodba..
Maradj még
Szivesen, de azt hiszem, hausv hábor-
gatlak
Nagyon kérlek, maradj’ még. Nemme.
105
szeretnék egyedül lenni. Aztán nem is bize
nyos, hogg csakugyan eljön-e ma Eliz. Tiz
eset közül legalább hét esetben hiaba várom öt.
No, ezt nem birthám ki.
S néha még hinnem is kell a kifogésok-
ban, melyekkel elmaradasát mentegetni szokta
Ah, sôt gyakran azt kell hinnem, hogy a kifo-
gások igazak. Hidd el barátom, nincs iszonyubb
rint szeretöje lenni egy férjezett asszonynak.
— En azonban még iszonyubbat is tudok,
egy ilyen asszony férjének lenni.
S ez as állapot már két év öta tart. Bor¬
zäsztó, borzasztá
De hát tulajdonképpen mi a bajod?
Fáradt vgyok, ngyon fáradc. Bánt
az idegesség és magam se tudom, holgy mit
akarok.
— Utazzál el, h Hergy végét vess ennek a
dolognak, mely nem érdemli meg, hogy szen¬
vedj miatta.
— Te talán azt hiszed, hhery nem szeretem
már ôt?
— Ah, ez pompás lenne! De ha ugy
volna, nem szenvednél. Te azonban olyan
állapotot élsz at, mely rosszabb mind a halál.
S ez ac állapot a haldoklás.
nem is megyek.. A vége e mondatnak siró
###szomu vala, szinte zokogasba fult. Hir-
telen elfeledte eddigi tartózkodó viselkedését, a
két tenyerét a homlokára szoritotta, könyek
csordultak ki a szemébôl.
A keze utan nyultam. Lihegve, sebesen
mondtam ezt
— Es én, én... En boldog vaguok-e
Deres fövel, szomorun. Tilda, hallja, átkoztam
magât, s magárol álmodtam az egész életen..
Tiz esztendô ota. Lássa, harmincz éves vufyok
Annak nézek-e ki? A feleségemet csókoltam
és maga jutott eszembe, s elkövettemazt, h ögy
behunytam a szemem s azt képzeltem, hogy
a maga ajkát csókolom, a maga kezét fogom...
Pedig ugy gondolom, holgy szerettem a fele-
ségemet. Szerettem ugy, minz emberek
általán szokták szeretni... De magát nem igy
szerettem, Tilda... Az elsó szerelem vala a
mienk, mély és szenvedéses.. Aztén hallottam
később, h ögy maga elmegy oda vissza néha,
a hol mi laktunk, abba a kis szobába. A butorok
nem igen változtak, a levegó se uj, de mi
nem lakunk már benne. Es maga el-elmen
vissza oda... és megállt ott a kicsi szobában
és nézte a régi székeket, a régl butorokat.
A régi langot kereste-e, a régi dalt-e?... S
drágån megfizeti azt a szegény özvegyasszonyt
a ki valamikor akart bennunket kidobni havas
januárban as utczára, megfizeti, h Hergy sz apró,
roskatag pamlagon ne nyujtogassák otromba
szobaurak a lábukat, s ne lépjen oda as
sáros talpuk arra a foszlott szonyegre, ahol
valamikor mi jartunk szomoruan, szegényen,
töprengve a holnapért, — de szerettük egy¬
mást..
Halkan és sebesen mondtam mindezt. A
asszony langba borult arczczal figyelt rám. A
szeme villogott s'az ajkait összeharapta.
— Honnan tudja ezt? — mondta bosz-
szus, rekedtek hangon
Honnan? Hisz é n is eljárogatok oda..
itz a gondolatnyi illat, a mi ott marad a régi¬
violábból, a maga t’estébôl, Tilda, a keze érin-
tésének selymessége, — arz illat, a régi, körül-
szállja vén fejem... Aztán ujra álmodom a
tavaszrol, Tilda, és mindenrôl.
Csönd volt, osak a lámpa serczegése hale.
latszott. Baba, a kicsi egy sötétes zugolyban
aludgatott. Kis fejét elhajtotta vállára. Már késó
lehetett###es este, és szél járt künn 22 utczán, de
erzett idebenn is, de itt mégis meleg vala.
a lámpa långja rezzent.
Volt, volt egyszer.. Hátrahajtom fejem
a szék támlájára és merengve nézem Tildát.
Tilda, Tilda.
Fehér as arcza, as ajka remeg és kicsi
kezét ölébe ejti. Vén fejemben álmodozva, lágy
szárnyalással szállnak a gondolatok. Vágygyal
és tavaszi illattal van tele a szivem s néztem
Tildát, as ifjuságomat.
Baba neszelt a sarokban. Sirni kez-
dett halkan és félénken. Tilda az ölébe vette
és rámosolygott. Szeliden, némileg büsan.
Már késó van s nem engedem egyedül
menni sy utczán. 15yàkisérem. De talàn nem
is vágyakozik ö el innnen?
AGÖNIA. ΑΑζ·ουστοη·
Irta: SCHNITZLES ARTUR.
SZEMÉLYEK: ANATOL, Miksa, Eliz.
(Anatol szobája, mely egy ideig néptelen.
Késöbb Anatol és Miksa jönnek. Alkony.)
Igy... Tehát mégis felkisértelek
lakasodba..
Maradj még
Szivesen, de azt hiszem, hausv hábor-
gatlak
Nagyon kérlek, maradj’ még. Nemme.
105
szeretnék egyedül lenni. Aztán nem is bize
nyos, hogg csakugyan eljön-e ma Eliz. Tiz
eset közül legalább hét esetben hiaba várom öt.
No, ezt nem birthám ki.
S néha még hinnem is kell a kifogésok-
ban, melyekkel elmaradasát mentegetni szokta
Ah, sôt gyakran azt kell hinnem, hogy a kifo-
gások igazak. Hidd el barátom, nincs iszonyubb
rint szeretöje lenni egy férjezett asszonynak.
— En azonban még iszonyubbat is tudok,
egy ilyen asszony férjének lenni.
S ez as állapot már két év öta tart. Bor¬
zäsztó, borzasztá
De hát tulajdonképpen mi a bajod?
Fáradt vgyok, ngyon fáradc. Bánt
az idegesség és magam se tudom, holgy mit
akarok.
— Utazzál el, h Hergy végét vess ennek a
dolognak, mely nem érdemli meg, hogy szen¬
vedj miatta.
— Te talán azt hiszed, hhery nem szeretem
már ôt?
— Ah, ez pompás lenne! De ha ugy
volna, nem szenvednél. Te azonban olyan
állapotot élsz at, mely rosszabb mind a halál.
S ez ac állapot a haldoklás.